Barion Pixel
Csakrapszichológia, indul a IV. modul

Csakrapszichológia, indul a IV. modul

Ez a csakraszínekből festett kendő lelkesített fel, hogy meséljek egy kicsit mi történik mostanában, mivel foglalatoskodom, ami ennyire leköti az időm nagy részét. csakrapszichologia

Mesterkurzus, ... indulás

Tavaly nyáron összeszedve a bátorságom elhatároztam, hogy elkezdem felépíteni azt az online videókból álló mesterkurzust, aminek az ötletét már egy ideje érleltem magamban. 

Mivel annyira bizonytalan volt minden, ezért szerettem volna egy csodás lehetőséget adni azoknak, akik jelen lesznek a Boldogságkör éves konferenciáján szeptemberben, így a Lélekerőnlét Akadémia * Szakrális videótér bejelentése ott történt meg.  

Javában zajlottak az előkészületek, és egy fontos dolgot kiemeltem, “most az csatlakozzon, aki jó szívvel látja a félig kész dolgokat, és örömmel járul hozzá észrevételeivel, tanácsaival, hogy ez az egész a leginkább szerethető legyen”. 

Mit is jelentett ez pontosan? 

Minden alakulóban volt, és van a mai napig. lelekeronlet

Miért? 

Mert a mesterkuzus tartalma fontosabb, mint a tökéletesen elkészült weboldal. A cél az volt, hogy működjön, és aki akar csatlakozni, annak ne kelljen tovább várni. 

Ez a kis csodacsapat a mai napig láthatja, hogy helyenként a saját jegyzeteim is fent vannak az oldalakon, és folyamatosan készül, épül.

Ami biztos: minden héten megérkezik az új anyag és haladhatnak az önvaló megismerésének útján, kényelmesen, folyamatosan.

A zárt facebook csoportunkat is ez hívta életre, mivel itt megoldható, hogy a videók gyorsan elérhetőek, magunk között beszélgethetünk és mindenkinek van választási lehetősége, hogy a weboldalról nézi meg a heti videót vagy a csoportból. Lassan mindenki megtalálta a számára kényelmes megoldást, és fél évvel az indulás után nagyon magasztos érzés hallani a résztvevőimtől, hogy mit hogyan gyakorolnak, visszakérdeznek, magyarázatot kérnek, elmélyítenek fontos részletekhez. 

Hallgatnak, elgondolnak, átéreznek, szellemi harmóniát teremtenek. lea_campus

Hálás vagyok mindenkinek aki ebben az új formában velem tart és hamarosan lehetőség lesz majd másoknak is kapcsolódni. Szeretném teljessé tenni a rendszert, hogy akinek ez lesz az első találkozási pontja velem, az biztonságban érezze magát. 

Egy kép jelent meg előttem. Mialatt készítjük, fejlesztjük a Lélekerőnlét Akadémiát, addig olyan, mint egy építés alatt álló ház. Azok tudnak róla, akik ismernek, szeretnek, bíznak bennem, kapcsolatban állunk. Ők bárhol, bármikor szívesen találkoznak velem, és jól tudjuk érezni magunkat. Így van ez valójában most is. 

Akik elindultak az építkezés elején mind konzultációs vendégeim, részt vettek tanfolyamon, workshopon, ismerjük egymást. Tudták, hogy mire számíthatnak.

Hálás vagyok a bizalmukért és a türelmükért! lelekeronlet_akademia

Szeretném azonban, hogy mindazok, akik szívesen figyelik, hogy mi készül, azokhoz is szóljak, mutassak, nekik is adjak. Bizalmat és betekintést. 

Így most a Csakrapszichológia modul indulásával írtam egy kicsit a Lélekerőnlét Akadémiáról, majd a jövőben mutatok részleteket a videókból és írok, hogy hol tartok a megvalósításban. 

Még egy válasz, ha felmerült benned, hogy miért nem mutatnak többet a fenti képen a % mutatók?

Azt kértem a válaszolóktól, hogy a számukra legfontosabb felismeréseket írják meg, és az öt leggyakoribbat tettem a képre. Egy ember öt különböző dolgot jelölt meg, ami összesen kitette a 100%-ot.
Így a kép alapján ezeket akár itt össze is lehetne adni, ami azt jelenti, hogy mindenkinek legalább 3 sorsfordító, felébresztő, irányt mutató felismerése volt már eddig (összesem 295%-ot ad, ha összeadod az értékeket).
Ez kiváló eredmény bárkitől, aki az önvaló felfedezésének útján jár! 

Teljesíthetetlen elvárások helyett önmagunkkal szemben, sokkal jobb és tartósabb módszer, ha élhető változásokat, célokat, eredményeket érünk el és tartunk meg. Jobb a hosszú távú kitartás, mint egy gyors sprint utáni ólmos fáradtság!

Örülök, hogy velem tartasz és olvasod az írásaim, legyen csodás napod!

Az élet biztos pontja: a változás

Az élet biztos pontja: a változás

Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor visszatekint és elgondolkozik az eseményeken. Ennek oka lehet valami egyéni élethelyzet vagy társadalmi esemény, az ok most kevésbé fontos. Arra szeretnélek kérni, hogy idézz fel egy ilyen helyzetet vagy ha épp most ilyen életszakaszban vagy, akkor azok alapján hangolódj a következő sorokra. 

Biztos neked is volt már olyan, amikor csak arra vágytál, hogy egy kicsit BIZTONSÁG-ban legyél, tudd, hogy biztosított a jövedelmed, a családod megélhetése, a nyugodt otthon és kicsit megpihenj. Esetleg egy zűrös, kimerítő időszak után arra gondoltál, hogy inkább veszel egy eldugott kis faluban egy házat, megtermeled amire szükség van és minimál életmódra váltva új életet kezdesz? Vagy épp egy kis településről szerettél volna a “lehetőségek városába” költözni? 

Bármelyik is történt meg veled, van létjogosultsága annak, amikor azt érzed: ELEGEM VAN! Először azt hiszed mindenről, hogy szörnyű…
Aztán rájössz lassan, hogy végülis néhány dolgot mégis szeretsz az életedben, és ahogy erre fókuszálsz, akkor veszed észre, hogy sok minden jó és fontos neked. 

Mi a helyzet akkor valójában? Hol a gond? Mi romlott el és mi a megoldás? 

Először is jó ha tudod, hogy az elegem van fázisokat előre lehet jelezni, és ha tudod, hogy mi váltja ki ezt nálad (mint sok más embernél), akkor sokkal kevesebbszer fog előfordulni vagy meg tudod előzni teljesen, mert időben teszel a jól-létedért. 

Az kulcstényezőt a saját hozzáállásodban érdemes keresni. Akkor fogod tudni elkerülni az elegem van helyzeteket, ha megérted az életed ciklikusságát, változatosságát, és a továbbiakban elfogadod, hogy nem csupán pozitív események, valamint habos torta felszolgálásából kell álljanak a mindennapok. 

Az az ember, akinek látszólag tökéletes élete van, közel sem biztos, hogy minden másodpercben a felragyogó boldogság állapotában él. 

Jellemzően két eset lehetséges: 

1, Látszat élete van és a színfalak mögött végtelenül boldogtalan, de ezt magának is rettenetesen fél bevallani. 

2, Jól kezeli az élet változó eseményeit, higgadt tud maradni nehezebb helyzetekben is, természetesen fogadja el az élet boldog perceit, nyugodt marad a vágyaival szemben is, mivel tud várni, és bízik benne, hogy az élet mindig megfelelően időzít. 

Aki boldogtalannak tűnik, az közel sem biztos, hogy valóban boldogtalan!

Elképzelhető, hogy ez csupán számára egy szerep, amivel szeretné megszerezni a környezete minden figyelmét és szeretetét, mert másképp nem tud kapcsolódni az emberekhez. Fél és nem tudja, hogyan nyissa meg a szívét a harmonikus kapcsolatokra. 

Aki valóban boldogtalan legtöbbször nem szól, sokszor a környezete sem tud róla, mivel magába zárja, szégyelli, nem találja a kiutat, szerencsétlennek érzi magát, és még nincs elég ereje, önbizalma segítséget kérni. Ilyen esetben azt javaslom, hogy adj magadnak engedélyt arra, hogy ne legyél jól. Egy kis időre próbáld meg elismerni, hogy valami nincs rendben, mivel ez lesz az első lépés, hogy innen el tudj mozdulni és megláthasd a megoldásokat. 

Felesleges hosszú éveke, egész életen át szenvedni! Lehet másképp is élni! Ebben biztos lehetsz!

Ezek csak kiragadott példák, számtalan egyéb eset lehetséges!

Valamelyikben magadra ismertél?

Szeretnélek megnyugtatni, bármelyik eset is igaz rád, minden rendben van!
Bárhol vagy most, bárhogyan érzed magad, lehetséges olyan életet kialakítani, amire a szíved mélyén vágysz, amit akár magad előtt is rejtegetsz, mert most még nem hiszel a megvalósulásában. 

Az út, ami oda vezet, mindenki számára egyéni és egy hosszabb folyamat. 

Nem tudok olyat ígérni, hogy valami “csoda-módszerrel”, varázslással, csillagüzenettel vagy bármivel ezt egyik napról a másikra meg lehet változtatni. Lehet, hogy van olyan, aki tud ilyet csinálni, de még nem találtam rá, és a témában számos hiteles tanító elmondta már világszerte, hogy a másodpercnyi csillogás, új módszer legtöbbször nem állja ki az idő próbáját. 

Ha te szívesen kísérletezel, akkor kipróbálhatsz ilyen módszereket is, ám ha biztosra akarsz menni, akkor azt javaslom, hogy válaszd a nehezebbik utat. 

Mi a nehezebbik út? 

Az, amikor elkötelezed magad, hogy szembenézel önmagaddal, az életeddel és türelemmel (ez az egyik legfontosabb része lesz a dolognak) megismered saját magad és az élet univerzális törvényeit. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy senkinek sem könnyebb vagy nehezebb a másiknál. Minden embernek lesz olyan dolog ami könnyű és lesz olyan ami nehéz, csupán más-más összetételben kapja meg az élet lehetőségeit. Neked az a fontos, hogy megismerd azt, ami a te életedben működik, ami a te adottságod és lehetőséged, mert biztos vagyok benne, hogy neked is van. 

Addig a pillanatig, ameddig nem ismered meg önmagad, nem fogsz tudni őszinte szeretettel fordulni saját magad felé. 

Legjellemzőbb eset, hogy folyamatosan elvárásokkal bombázod saját magad, és a teljesíthetetlen küldetésed visszaigazolásaként saját magad akadályozod. 

Rendszeresen érzed azt, hogy “már megint nem sikerült”, “ez sem nekem való”, “feleslegesen próbálkozom”…, de közben egy belső hang mégis figyelmeztet…, hogy valami nincs rendben! 

Hiába vannak negatív gondolataid, kell legyen megoldás! 

Ha xy-nak működik az élete és boldog (márpedig biztos van néhány ilyen ember ezen a bolygón), akkor ezt te is meg tudod csinálni!

Akármilyen halkan, finoman szól is, ez a hang soha nem halkul el teljesen, mert a szeretet ereje bármennyire gyengén is pislákol, ki nem alszik soha!

Ha eddig velem tartottál és most is olvasod a sorokat, akkor van egy ragyogó hírem!

Készen állsz felfedezni a megoldást. 

Honnan tudom ennyire biztosan? 

Aki nem áll készen, az már abbahagyta az olvasást, mert blokkolta saját magát. Minden esetben így működik a saját belső énünk. Arra reagálunk, ami számunkra valamiért fontos. 

Ha te most velem vagy, akkor neked ez valamiért fontos. 

Elképzelhető, hogy válaszokat keresel…; megoldást jelenlegi kihívásaidra; változtatni szeretnél, de nem tudod hogy kezdj neki; bizonytalan vagy, de hiszel egy jobb élet lehetőségében; van egy célod és el akarod érni, de fontos, hogy sikerüljön, így elhamarkodott lépések helyett inkább először ismereteket szerzel, információt gyűjtesz a kezdéshez.

Az élet ciklikussága úgy működik, hogy vannak fent és lent időszakok, ám ez nem egyenértékű azzal, hogy időnként jól, máskor rosszul kell érezd magad!

Sokkal inkább jelenti azt, hogy fel kell ismerd az megvalósítás, aktivitás időszakait az életednek, amikor sok erőt igénylő feladatokat kell megoldj. Ilyenkor egyesek azt hiszik, hogy az élet milyen nehéz és teljesíthetetlen. 

Akiben ez a gondolat felmerül és tartósan megmarad, annak érdemes megismernie a saját erőforrásait, mert nem használja őket igazán. Időnként lehetnek nehéz helyzetek, de minden kihíváshoz elegendő erővel rendelkezel vagy képességgel az új tudás megszerzéséhez. 

Másik fontos jelzőpont, amikor pozitív időszak lenne az életedben, élvezni kellene az életet, de nem megy. Nem tudsz kikapcsolni akkor sem, amikor már nem csörög a telefonod, nincs munkaidő, ki vannak fizetve a számlák, … mégis a háttérben aggódsz és feszült vagy. 

Ebben az állapotban a legfontosabb, kiemelt jelentőségű, hogy legyél megértő magaddal. 

Időbe telik, amikor egy megfeszített tempó után megtanulsz-, újra tudsz ellazulni, ráhangolódsz azokra a dolgokra, amik feltöltenek.
Úgy legyél megértő, hogy nem keresel további kifogásokat, hogy miért nem megy.
Egyszerűen jelölj ki apró dolgokat, ezáltal szoktasd rá magad. 

Engedj magadnak egy kellemes fürdőt, hallgass naponta néhány percig kellemes zenét (még nem kell egyből meditációs mesternek lenni, hiszen ők is évekig gyakorolták, mire odáig jutottak), tervezd meg, hogy milyen egészséges ételt eszel ebben a hónapban, és apró lépésekben haladj.
Felesleg megmagyarázni, hogy az egészséges táplálkozás időigényes és drága.
Egyszerűen válasz egy új ételt, fűszert, amit a következő hónapban kipróbálsz és többször fogyasztod (elég egy hónapra előre tervezni). Ha így teszel, akkor már ezzel is jelentősen hozzájárultál a jól-létedhez és elkerülted az újabb teljesíthetetlen elvárást önmagaddal szemben. 

Úgy gondoltad, hogy tanácsadásra, terápiára csak azoknak van szükségük, akik betegek? 

Mi a helyzet, ha azért beszélgetnél valakivel, hogy segítsen megérteni milyen okok vezettek oda, ahol épp most vagy? 

Milyen minták és automatizmusok alapján cselekszel nap mint nap, teljesen automatikusan? 

Mit csinálnál szívesebben: egyedül gondolkoznál az életeseményeiden, rendszeresen, … és ehhez kellő elszántságod, kitartásod is van vagy jól jönne valaki, aki tud segíteni ebben a folyamatban, de nem mond ki helyetted semmit, meghagyja neked a felfedezni valót, önmagad, az életed. Abban segít, hogy rendszert tart, kereteket ad, kérdésekkel segít, mutatja az irányt, hogy milyen módon érdemes ezt megtenni. 

Minden megvalósítható egyedül, tiszteld magad és nyugodtan próbáld meg! 

A segítő szerepe olyan, mint egy katalizátor. Beindít és fenntart folyamatokat, akkor is, amikor egyedül már nem menne. Itt tud igazán értéket teremteni. 

 

Melyik utat választod?
Mi az első lépés amit megteszel? 

Miért kell titkolni a krízishelyzeteket?

Miért kell titkolni a krízishelyzeteket?

Miért kell titkolni a krízishelyzeteket?

“Én feltétel nélkül el tudom fogadni az embereket”

          - hangzik el a mondat, de látom, ott a sok kérdőjel a többi ember szemében.

“Ugyan már, az lehetetlen... Biztos neked is van véleményed és időnként te is ítélkezel!”.

Te melyik mondatot érzed inkább sajátodnak?

Ez a részlet számtalanszor megismétlődött már körülöttem, és sokszor gondolkoztam rajta, hogy mi az én véleményem erről. Leírni soha nem mertem. Talán azért, mert feladatom volt a megfelelni akarással, a külső elvárások figyelembevételével, koptattam én is a padokat az önismeret iskolájában.

Érdekes volt úgy élni az elmúlt évtizedben, hogy ez a kérdés hetente felmerült körülöttem, és számtalan választ hallhattam. Időnként én is szóltam, de mindig csak kevés ember előtt.

Milyen változás hozott az új évtized? Egy új érzést, ami a csontomig hatolt.

depresszio

Az ünnepek előtt olvastam egy csodálatos, világszinten ismert és elismert írónő blogbejegyzését arról, hogy milyen mély szülés utáni depresszióval küzdött meg, hogyan segítettek neki mások … pedig ő is azok közé tartozik, akikről feltételezhetnénk, hogy “neki minden simán fog menni…, mivel embereknek mutatja az utat a személyiségfejlesztés területén, könyveket ír, jógázik, folyamatosan előadásokat tart”…, de a színfalak mögött az élet kicsit más.

Mindenkiben ott lakik az az Ember, aki időnként fél, megoldásokat keres, dolgozik a saját kihívásain, … tökéletesség helyett hús-vér Ember.

Ez indította el bennem a gondolatot, hogy “hiszen bárkitől mélyreható dolgokat tanultam, annak volt az életében olyan szakasz, amikor nagy kihívásokat élt meg” és véleményem szerint senkitől sem várhatjuk el, hogy a jövőben mindig mindent problémamentesen éljen meg.

Minden olyan ember, aki betekintést engedett az életének színfalak mögötti részében egy kincset adott számomra. Őszintén hálás vagyok a vendégeimnek a bizalmukért!

Minden életút egy megismételhetetlen történet, minden bizalmas perc egy felbecsülhetetlen ajándék!

valsagVan köztük elismert hazai színésznő, aki bármikor egy percen belül “színpadra kész tud lenni”, de ehhez kellett egy álarc, ami segítette őt akkor, amikor mosolyogni csak a darabjaiban tudott, mert a magánélete vagy később egészsége kritikus helyzetben volt.

Emlékszem a mentorom arcára, amikor orvosi papírokkal a kezében érkezik sietve a megbeszélt időpontra. Egy mondatban meggyőző tudott lenni, hogy majd minden megoldódik és már a közös munkával haladunk tovább. Tiszteletben tartottam, mert elismertem a munkáját, és bíztam benne, időt adtam neki, hogy megmutassa, valóban minden rendben lesz.

Hosszú idő telt el, míg újra felemlegettünk azt a napot és a nyilvános “fedőtörténet” helyett a lelke nyílt meg előttem.

Kivártam ezt a bizalmi pillanatot, mivel tudtam, neki is szüksége van arra, hogy megtapasztalja milyen érzés nyerni az élettel szemben. Az élettel szemben, mivel az első diagnózisát tartotta a kezében arról, hogy a szervezetében rosszindulatú elváltozás volt.

A közösség része voltam, amikor egyik nagyrabecsült tanárunkról kiderült, hogy bár harminc éve jógázik, meditál, erőszakmentes életet él, mégis átélt egy válást és egy súlyos gerincproblémája miatt a jógagyakorlatok csak korlátozottan szerepelhetnek az életében.

Hálás voltam a bizalomért, amikor egy aneszteziológus doktornőnek taníthattam alternatív egészségmegőrző módszereket, mivel elismerte a területre vonatkozó tudásomat. Idővel eltűntek a címkék, hogy ki-kicsoda, milyen szerepben van (tanul vagy tanít) és felszínre kerültek a mély érzések, a miértek, amik erre az útra terelték. nyerniSzámos családi kihívás, erőszak, válás és új életkezdés után kereste a módszereket az életre, a gyógyulásra, majd amikor már sok minden a helyére került és új értelmet nyert, szembenézett a saját szervezetében zajló megbetegedéssel és gyógyulással.

Sok család küzdelmét láttam, hogy milyen mély sebeket hagynak a gyermek iránti évekig tartó vágyakozás szakaszai, a megmagyarázhatatlan űrt, amikor egy gyermeknek nem kísérhetik végig az útját felnőttkoráig. Ma már meggyőződésem, hogy sok családban, ahol több gyermek van, azért érkeztek meg a gyermekek, mert képesek voltak többet tenni érte, mint azt bárki elsőre gondolná.

vitaAhogy írom a sorokat egyre inkább jutnak eszembe a történetek. A fenti sorok csak néhány pillanatot írnak le az eseményekből, a történetek sokkal teljesebben élnek bennem. Ám ahogy gondolkoztam ezeken a sorokon, átjárt egy érzés és írás közben tovább erősödött: ez a tisztelet érzése mások iránt, a történetek szereplői iránt.

Ez olyan mélyről jön, hogy csupán ezeknek a rövid leírásoknak van lehetőségük.

Túl sok életből vett történetet hallottam ahhoz, hogy valamilyen kitalált történettel illusztráljam a kihívásokról, krízisekről szóló írásaimat. Mások története viszont túl személyes és olyan alapossággal ismerem, amire vonatkozóan az engedélykérésnek sincs itt az ideje, hogy leírjam nagyobb nyilvánosságnak.

Az egyetlen történet így, amit megoszthatok, az a sajátom. Ebben is van számtalan válság, krízis, kihívás, majd továbblépések, sikerek, boldog pillanatok. Előre mondom, nem egy rózsaszín lányregény, hanem az élet valósága. Én csak így tudok írni.

Közben többször megfordult bennem a gondolat, hogy “nem szeretnék krízistanácsadó lenni”, de ha őszinte vagyok, akkor a legtöbb ember, aki az évek során felkeresett az épp akkor valamilyen nehéz helyzetben volt és tanácsot kért tőlem vagy valamilyen tanfolyamra érkezett, mert egy új módszert akart megtanulni.

A krízisek adták a lehetőséget a sok sikerre, a megtapasztalt boldogságra, a csillogó szemekre, mert vagy azt láttam, hogy egyre inkább elhiszi a vendégem, hogy van megoldás vagy azt, hogy elhiszi, megtanulja és ő is alkalmazni tudja a tanultakat.

Ekkor döntöttem el, hogy vállalva a nyilvánosságot, leírom a saját történetem.

eletutAz igazsághoz hozzá tartozik, hogy többször megfordult bennem is a gondolat, hogy mit fog számomra jelenteni, amikor mások véleményét olvasom a saját történetemmel kapcsolatban, helyes dolog-e vállalni mások előtt a tényeket?

A döntésem alapját az adta, hogy azok, akiktől tanultam, akiket fontosnak tartok, akiktől szívesen olvasok, mindannyian felvállalták a saját történetüket, pedig mindegyikben voltak nagy kihívások, kudarcok, krízisek, bukások és felállások. Ezek után elengedtem a félelmeimet, és elkezdtem írni a sorokat.

Szeretném, hogy tudd, a fő célom, hogy elsősorban önmagad és a saját életedet tudd egyre teljesebben elfogadni.

Attól függően, hogy ki milyen területen dolgozik, van aki nagyon sok kihívást lát, van aki szinte semmit, de olyan terület, ahol éveken keresztül lehet megfigyelni az életszakaszokat, a fejlődést, a krízisből felállást és megvalósítást, olyan kevés van. Nekem ez adatott meg, és azok után, hogy saját magam megértettem, hogy másoknál is van, valójában mindenhol van kihívás, célul tűztem ki, hogy ebben segítsem mindazokat, akik szenvednek a megfelelési problémáktól, félnek megmutatni magukat, mert úgy érzik nem minden tökéletes körülöttük.

Ahol probléma van, ott megoldás is van!
Az a fontos, hogy akard megtalálni és légy bátor!

Szeretettel,
Bea

5 kérdés a csillagjegykről, ami téged is foglalkoztat és ideje megválaszolni őket

5 kérdés a csillagjegykről, ami téged is foglalkoztat és ideje megválaszolni őket

Mit mutat meg a csillagjegyed?

A csillagjegyedre jellemző tulajdonságok megismerésével közelebb kerülhetsz önmagadhoz, egy fénysugárként mutat igazi valóságodra, eredeti énedre. Ezek a jellemzőid a szerzett tapasztalataid által elfedődnek, így könnyen megfeledkezhetsz róluk.

kovacsne_balogh_bea_ut_onmagadhozSzületési horoszkópod egy pillanatkép, amely a születésed másodpercében készült és egész életedre vonatkozóan állandó. Olyan tulajdonságokat mutat meg, ami folyamatosan jelen van az életedben és bizonyos különbségekkel mindenkire érvényes, aki az adott napon született. Egy teljes születési horoszkóp kiértékelés adja meg a tényleges összképet az adott személyről, ám ehhez professzionális tudásra van szükség.

Első lépésként javasolt a születés napjának és hónapjának ismeretében megismerkedni a születési csillagjegy tulajdonságaival.

Hogy is van ez? Ideje tisztázni... Minden november 23.-ai ember tulajdonságai egyformák?

Természetesen nem, de számos közös tulajdonság fellelhető a személyiségükben. Sok közös érdeklődési területük van, a szimpatikus és kevésbe szimpatikus tulajdonságaik között is több egybeesést találhatunk. Bár természetesnek tűnhet, hogy mindenki ismeri a rá jellemző tulajdonságokat, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy mindenkinek lehet új nézőpontot mutatni.

Ezek a felismerések jó támogatók a hétköznapok során. Gyors segítséget nyújtanak a megértésben, hogy miért cselekszik legtöbbször szinte előre kiszámítható módon az ember. Kiváló támogató módszer annak megállapításához, hogy egy-egy cselekedetét, vágyakozását mennyire koronázza siker.

Miért előnyös megismerni a csillagjegyedre jellemző tulajdonságokat?

kovacsne balogh bea

  • támogatja az önismeretedet
  • segít döntési helyzeteknél, hogy hozzád illő döntést hozz
  • hozzájárul, hogy túllépj a környezet és a társadalmi elvárások szintjén
  • megérted a zsigeri reakcióidat
  • könnyebben tudod elfogadni önmagad
  • megmagyarázza, hogy mások miért nem értik az elképzeléseidet, életfilozófiádat
  • megismerheted a legjellemzőbb erősségeidet, ezentúl nyugodtan támaszkodhatsz rájuk
  • felhagysz az önmagad ellen irányuló kritikákkal
  • megérted, hogy azok a dolgok, amik nehézséget okoznak, valójában fejlődési lehetőségek
  • csökken az irreális maximalizmusod és reális csúcsteljesítményre leszel képes

 

Mi határozza meg, hogy mi a csillagjegyed?

A születési dátumod hónapja és napja.

 

A 12 csillagjegy és a hozzájuk tartozó dátumok:kovacsne balogh bea csilagjegyek

  1. Kos 03.21-04.19.
  2. Bika 04.20-05.20.
  3. Ikrek 05.21-06.21.
  4. Rák 06.22-07.23.
  5. Oroszlán 07.24-08.23.
  6. Szűz 08.24-09.22.
  7. Mérleg 09.23-10.22.
  8. Skorpió 10.23-11.22.
  9. Nyilas 11.23-11.21.
  10. Bak 12.22-01.20.
  11. Vízöntő 01.21-02.19.
  12. Halak 02.20-03.20.

 

 

 

Hogyan valósítsd meg a legmerészebb álmaidat?

Hogyan valósítsd meg a legmerészebb álmaidat?

Az első konferenciánk kulisszatitkai 1.

Hallottad már ezeket a mondatokat?

Ezt hogy csináltad???

Ezt most komolyan gondolod???

Neked elment a józan eszed!!!

Ezt képtelenség megcsinálni!!!

Azt hiszen inkább pszichológushoz kellene menned az égbeszökő álmaid megvalósítása helyett…

Igen?! Fantasztikus, ennek szívből örülök!
Akár úgy is mondhatnám, hogy üdv a klubban!

Fantasztikus ember vagy és számos nehézségen, meg nem értettségen vagy túl, mivel egy kicsit mindig másképp csináltad a dolgokat mint mások…
Képes voltál hinni olyan dolgokba, ami mások számára a megvalósíthatatlan csoda…, ezért egy lépést sem tettek a megvalósítás érdekében…

A legjobb alap van benned, bármilyen kihívások is vannak mögötted!!!

Kérlek, hidd el ez a kincs ami benned van már önmagában egy nagy csoda, mivel akiből ez hiányzik, annak nincs az a módszer, varázslat, tanácsadás, konzultáció vagy online program, ami segíteni tudna… Akiből a belső parázs hiányzik az mindig feladja a cél előtt egy fél lépéssel, és haragudni fog az egész világra, pedig csupán elhitte, amit ő mondott, hogy lehetetlen.

Van akinek a kisujját elég megmozdítania és minden sikerül neki!

Becsapós elképzelés, a mögötte rejlő igazság az, hogy nem látszik a színfalak mögött rejlő kihívások sora, mert amíg valaki dolgozik, alkot, megvalósít, problémákat old meg … addig “ő sem érdekes” és nem történik “semmi érdekes”. A legtöbb ember csak akkor kapja fel a fejét, amikor valami hangzatos történik, amikor “megszületett a új csoda”, a várakozás, létrehozás időszakát egyszerűen észre sem vették.

Hiszen mindenki teszi a dolgát, mégsem sikerül mindenkinek a célok megvalósítása!

Nagy általánosságokat mondani könnyű, de a dolgok mögött lévő okok felülvizsgálata már fárasztó.

Aki képes mégis a színfalak mögé tekinteni, annak egy olyan világ nyílik meg, amiben a válaszok őt fogják végig segíteni, és megérti azokat a törvényszerűségeket, amelyek alapvetően befolyásolják minden siker megvalósulását!

Feltételezni dolgokat vagy ismerni egy működő módszertant két teljesen különböző dolog.

Azok, akik időnként továbblépnek és egy-egy újabb célt valósítanak meg, ők nem sajnálják az időt, hogy megtalálják a megoldásokat és addig gyakorolják a szükséges lépéseket, míg “egyszer véletlenül sikerül”, majd a rutin hozza a gyakorlatot és az egyre jobban működő koncentrációjuk által kiszímíthatóvá válik a haladás.

Ugyanezeket a folyamatokat éltem és élem át én is nap mint nap…

Kovacsne Balogh Bea

Szeretném most megmutatni, hogy milyen lépések követték egymást, hogy az első konferenciánk “megszültehessen”, közben szeretettel legyek benne a megvalósításba és a végén azt tudjam szívből mondani, hogy hálás vagyok és “veletek jövőre újra ugyanitt!!!”.

 

Feltételezések:
Nekem könnyű volt…

Én:
Igen, könnyű volt elhatározni, hogy megcsinálom!

Valóság:
Annyira távoli és hihetetlen volt egy saját konferencia megszervezése januárba, hogy már ezért érdemes volt belevágni.

Feltételezések:
Minden adott volt a tökéletes rendezvényhez…

Én:
Prémium minőségben, szeretetteli hangulatban, exkluzív kiszolgálással és helyszínnel valósítjuk meg.

Valóság:
Több mint négy hónapig keresztül kerestem az ideális helyszínt, ami megfelel az elképzelésemnek.

Bár a konferencia időpontját már január végén meghatároztam, akármennyire szorított a határidő, a helyszín tekintetében lehetetlennek tűnt minden paraméternek megfelelni… Mindaddig, amíg a századik ötletnél egy ideálisnak tűnő javaslatot kaptam. (A legtöbben szerintem a huszadik helyszín után megálltak volna keresésbe, és inkább elhiszik, hogy ilyen nincs…, lehetetlen… vagy “nem erre gondoltam, de így is jó lesz” kompromisszumot kötnek.)

Feltételezések:
Ma lehetetlen magas árkategóriájú konferenciát szervezni, mindenki csak maximum tíz-húszezer forintot fizet egy ilyen rendezvényért, hiszen bőséges a választék.

Én:
A minőségünk fontosabb, mint az olcsó ár.

Valóság:
A helyszín megtalálása után egy héttel 80%-a a helyeknek le volt foglalva. Az egész szervezést a szívemben lévő nyugalommal és békével valósíthattam meg! Hálás vagyok ezért a nyugalomért, és akármikor visszagondolok erre, mindig felértékelődik az emberektől kapott bizalom. Szívből örülök neki, hogy lehetőségem van megmutatni az embereknek a való élet csodáit és a piaci verseny szabályainak figyelélse helyett a szívemből dolgozhatok.

A képeken látható, hogy “milyen körülmények közül indultunk és hogyan ragyogott fel nap végére az Ég!”

A helyszín figyelmességének köszönhetően lehetőségünk volt a szükséges technikai eszközöket egy nappal oda szállítani, mivel egy futóverseny miatt a konferencia napján a parkolás igazi kihívás lett a környéken.

Kötöttek az időpontok, szinte órára be volt osztva minden, hogy pontosak tudjunk lenni (így is lett egy kis csúszásunk), ezért szombaton szakadó esőben szállítottuk a helyszínre a szükségek technikai felszerelést.

 

Kiemelten fontosnak tartottam, hogy én is kivegyem a részem a szervezés különböző területeiben, mivel hiszem azt, hogy az igazi vezető mindig alázatos, képes példamutatóan viselkedni, de nem akar mindent egyedül csinálni.

Vasárnap reggel már minden porcikámban éreztem az izgalom érdekes vibrálását.

 

Egy nagy mosollyal kísérve elhatároztam, hogy a borongós idő szomorkás hangulatát ragyogássá fogjuk varázsolni, és ez lesz az egyik jel a résztvevőknek, hogy bennük van a csoda!

Nézd végig a képeket, a előkészületektől, a borongósságon át a ruhákon táncoló napsütésig és jusson eszedbe minden kihívás esetén, hogy másoknak sem könnyebb, csak képesek kitartani akkor is, amikor még nem látszik a fény!

Ezen a képen éppen táncolunk, mert nálunk a jó hangulat alapvető összetevő!
Magunkra szabtuk a nap programját és tartottuk egész nap a hangulatot!

Hidd el, hogy a ragyogás lehetséges és megjelenik az életedben!

Minden megvalósítható, minden helyzet megoldható, minden embernek joga van harmóniában élni! Egy külső szakértő mindig támogató segítség, keress bizalommal!

Aktuális programok

Ragyogja be a csodák varázsa napodat! 🙂

kovacsnebaloghbea.hu
kezedbenazeleted.hu